„Kiléptem a négy lábon álló kádból. Pára töltötte be a helyiséget, alig láttam magam a tükörben, hiába töröltem le azt. Megfogtam a szennyeskosár tetejére tett törölközőt, és a mellkasomhoz szorítottam. Meztelenül álltam a fekete-fehér, csúszós padló közepén, gyanakvó tekintettel fordultam a sarok felé. Egy érintés melege vonult át kitüremkedő gerincemen libabőrt hagyva hátra. Valódi, emberi érintésnek tűnt. Az a valami addig a sarokból kémlelt, de a másodperc tört része alatt mögöttem termett. Éreztem langyos lélegzetvételeit a nyakamon. Hosszú, gesztenyevörös hajam a vállamra volt simítva, és így tökéletesen kivehetővé vált a fülem alá lehelt csók. Léptem egyet, és csak akkor döbbentem rá, hogy ideje belebújni a törölközőbe. A testemre tekertem, megkötöttem a hónom alatt. Bámultam a tükröt. Sejtettem, ha elég ideig figyelem, akkor meg fogom pillantani az alakját benne. Remegő bokával hajoltam közelebb. Úgy szaladt belém a félelem, hogy görcsbe rándult a gyomrom. A kerek tükörben csupán a saját zaklatott tekintetemet fedeztem fel, miközben az érintések tovább tapogatták a gerincem. Rettegés és öröm furcsa összhatása járt át: megdermedtek a végtagjaim, de el is ernyedtek. Felsóhajtottam.

A láthatatlan kéz becsúszott a törölközőm alá, mire az leesett rólam. Összerezzentem, mintha az anyag hangosan ért volna földet, pedig semmi mást se lehetett hallani csupán gyors légzésem. Pislogtam párszor, és felemeltem a törölközőt, amit aztán visszadobtam a fonott kosár tetejére. Kinyitottam a szekrényt, kivettem anyám vörös rúzsát. Összehúzott szemöldökkel, és reszkető csuklóval írtam fel a következő mondatot a tükörre: Érezlek, tudom, hogy jelen vagy. Mi a neved?

Léptem egyet hátra, és őszintén megvallva nem vártam válaszra, azt hittem, kezdek megőrülni annak ellenére, hogy tudatában voltam a képességemnek. Egyszer se láttam holtakat, szellemeket vagy démonokat. Álmomban jelent meg a jövő éjszaka, és néha ébren, ha lehunytam a szemem egy tárgyat fogva. Hiába kezdett a félelmem pánikká válni, hajtott a kíváncsiság. Talán ez lett a vesztem.

Arra eszméltem, hogy megszáradtam, ezért felöltöztem rövid hálóingembe. Megfésültem a hajam, amikor kerek arcom fürkészése közben megriadtam. Leraktam a hajkefét a mosdó szélére, mialatt azt figyeltem, hogy a rúzzsal írt felirat szabályosan lefolyik, akár az esőcseppek az üvegen. Nyeltem egyet, és úgy döntöttem, hogy ideje elhagyni a fürdőszobát, nyúltam is a kilincshez. Lenyomtam és azzal a lendülettel rántottam magam felé a faerezetes ajtót, de az nem moccant. Rángattam és rángattam. Hűvös légáramlat ért a lábszáramhoz, erre rögtön azt hittem, hogy kinyílt a kicsi ablak a széltől. Óvatosan fordultam meg, egy részem tudta, hogy tévedek. A pára eltűnt. Ugyanúgy, mint a felirat. Felszívódott. Jéghideggé vált a járólap, és egy pillanatig attól tartottam, hogy hozzáfagy csupasz talpam. Fehér lélegzet távozott belőlem. Ez nem hasonlított a látomásaimhoz, nagyon valóságos volt, és nem a fejemben történt, hanem kívül, velem. Mozdulni se mertem, de bátorságot kellett gyűjtenem, nem tehettem mást. Félszemmel észrevettem, hogy egy mondat formálódik a tükörre. Ismét belenéztem. Ahogy a szavak belevésődtek a tükörbe olyan fülsértő zaja volt, akárcsak annak, ha valaki végighúzza kulccsal egy autó fényezését.

– Ál… – olvastam. – Álmodban megmutatkozom.

Megfogtam a rúzst, és azt írtam alá: Eressz ki innen!

Hallottam, hogy a fürdőszoba ajtajának zsanérja nyikorog. Abban a percben mintha egy másik térbe kerültem volna: visszatért a pára, a tükör megtisztult. A szívem gyors ritmust játszott a hangszálaimon.

Lassú lépésekkel sétáltam a sötét folyosón. Édesanyám aludt, ezért nem kapcsoltam fel a lámpát. Áthajoltam a korláton, hogy leellenőrizzem az előteret. A lenti lámpa égett, mert ha megszomjaznék, akkor legyen világosság a konyháig. Kevés fény szűrődött fel onnan, és a cipősszekrényt pillantottam meg. Ezután a hátam mögé sandítottam, habár nem éreztem érintéseket, mégis kínzott a félelem, ami azt súgta, hogy rajtam és anyán kívül más is van a kétszintes házban. Bosszantott, hogy a képességemet csupán véletlenszerűen lehetett előcsalogatni. Amikor elindultam előre azon gondolkodtam, hogy bármit megadnék, ha láthatnám mi fog történni velem aznap éjjel.

Papucsom talpa halkan súrolta a karcos parkettát. Abban bíztam naivan és gyerekesen, hogy ha csendes maradok álcázhatom magam. Attól a naptól kezdve tudtam, hogy nem vagyok egyedül, figyel engem, bárhová megyek."